
Mit véd a csapat, amikor ellenáll?
Az ellenállás nem azt jelenti, hogy a csoport nem akar változni, gyakran egészen más okok húzódnak a csapat viselkedésének a hátterében.
A vezetői létet valóban átélhetővé, megtapasztalhatóvá, „zsigerivé” tenni
Olyan fontos vezetői minőségek erősítése, mint a magabiztosság, az egyértelmű döntéshozatal és a megközelíthetőség

Az ellenállás nem azt jelenti, hogy a csoport nem akar változni, gyakran egészen más okok húzódnak a csapat viselkedésének a hátterében.

Másfél éve érkezett vezetőjük megbízására egy jelentős hazai pénzügyi intézmény szakterületi vezetői csapatával kezdtünk dolgozni. …

Hétfő reggel még úgy tűnik, minden a terv szerint halad. Délre kiderül, hogy egy kulcsember felmond, egy fontos ügyfél kivár, …

Egy közép-európai energiavállalat magyarországi vezetőfejlesztési feladattal keresett meg bennünket. Az utánpótlási program célja az volt, hogy …

A nemzetközi, 1500+ fős IT-cég célja az volt, hogy kiemelten tehetséges, medior szintű kollégákat készítsen fel kulcspozíciók betöltésére …

A kiégés ritkán marad a munkahely falai között. Átszivárog a kapcsolatainkba, közös hétköznapjainkba is. …