
Mit véd a csapat, amikor ellenáll?
Az ellenállás nem azt jelenti, hogy a csoport nem akar változni, gyakran egészen más okok húzódnak a csapat viselkedésének a hátterében.
Az adaptív leadership alapjainak megismerése
A modell sarokpontjainak elsajátítása és összekapcsolása a mindennapi vezetői működéssel
A vezető számára konkrét adaptív kihívás megfogalmazása és feldolgozása

Az ellenállás nem azt jelenti, hogy a csoport nem akar változni, gyakran egészen más okok húzódnak a csapat viselkedésének a hátterében.

Pénzügyi szektorban működő, 100+ fős nemzetközi szervezetnél dolgoztunk egy vezetővel, aki több mint húsz éve töltött be vezetői pozíciókat, …

Másfél éve érkezett vezetőjük megbízására egy jelentős hazai pénzügyi intézmény szakterületi vezetői csapatával kezdtünk dolgozni. …

A kétezres évek elején a Blockbuster vezetői megbeszélésein nem volt különösebb feszültség. A számok rendben voltak, az üzletek működtek, …

Hétfő reggel még úgy tűnik, minden a terv szerint halad. Délre kiderül, hogy egy kulcsember felmond, egy fontos ügyfél kivár, …

Egy közép-európai energiavállalat magyarországi vezetőfejlesztési feladattal keresett meg bennünket. Az utánpótlási program célja az volt, hogy …