Vissza a Rólunk oldalra

Aradi Rita

szervezetfejlesztési tanácsadó, coach, tréner, HR szakértő

Kiemelt szakterületek

Vezetőként ma egyszerre kell teljesítményt hozni, embereket megtartani és helytállni egy folyamatosan változó környezetben. Ebben a nyomásban könnyű elveszíteni a belső stabilitást, pedig hosszú távon ez az egyik legfontosabb vezetői erőforrás.

18 évet dolgoztam multinacionális környezetben, ebből 12 évet HR-vezetői és felsővezetői szerepekben. Regionális felelősséggel, komplex szervezetekben, üzleti célok, KPI-ok és magas elvárások között. Ebben az időszakban azt kerestem, hogyan lehet a rendszereket és folyamatokat az emberek működéséhez igazítani – nem pedig fordítva, és hogyan lehet úgy teljesítményt elérni, hogy az hosszú távon is fenntartható legyen a vezetők, a csapatok és a szervezet egésze számára.
Közgazdasági hátterem és nemzetközi tapasztalataim – három Franciaországban töltött évvel és hosszú éveken át európai és amerikai vezetői közegben dolgozva – pontos rálátást adnak arra, hogyan jelennek meg a kulturális különbségek a vezetői működésben és döntésekben.

Öt éve tanácsadóként, senior trénerként és business coachként dolgozom vezetőkkel és szervezetekkel azon, hogy a fejlődés ne csak struktúrákban és folyamatokban, hanem a mindennapi vezetői működésben is megjelenjen.

Kiemelt fókuszom a vezetői kiégés megelőzése és a fenntartható teljesítmény támogatása a vezetői működés részeként. Vezetőfejlesztési és csapatmunkáimban a vezető egyéni működését és a csapat teljesítményét egymással összefüggésben kezelem.

Pszichológiai tanulmányaim mélyebb megértést adnak ahhoz, ami a felszín alatt zajlik. Abban hiszek, hogy a vezetői hatás nem a folyamatos erőfeszítésből, hanem a belső stabilitásból fakad – ebből lehet hosszú távon felelősen és fenntartható módon vezetni.

Ahol már találkozhattatok Ritával

Ascon 15. - Születésnapi beszéd